Az Egyesület

Kiskunsági Hagyományőrző, Kézműves és  Turisztikai Egyesület
Egyesületünk 2001-ben alakult hagyománytisztelő és művelő emberekből, akik addig is szívvel -lélekkel dolgoztak csak szerettek volna közösséghez tartozni.  Tagságunk kézművesekből, magángyűjtőkből, turisztikával foglalkozókkal és hagyományőrző gazdákból áll. Sikerült is a megalakulás után hamarosan olyan programokba bekapcsolódni, amelyek segítették az előrehaladást, kapcsolatépítést.

Már az első évben az Ökotárs Alapítványnál nyert pályázattal öten utazhattunk Lengyelországba, Szlovákiába, Csehországba, ahol hasonló Egyesületekkel találkoztunk és hagyományőrző programokon vettünk részt. A mai napig emlékezetes marad az Opatow-i  vásár és a Hrusow-i  körtefesztivál.  A BKKM-i Önkormányzat jóvoltából pedig  2 egyesületi  tagunk Fehér Imréné és Ádám Kálmánné  Törökországban, Rodostóban képviselték Egyesületünket a Cseresznyefesztiválon. Magyarországon  a Turisztikai és Agrárvásárokon a mai napig rendszeresen részt  veszünk,  a Kecskemét és Térsége Önkormányzati Társulással  együtt dolgozunk, segítjük egymás munkáját.

Természtesen a  kerekegyházi  egyesületekkel, alapítványokkal is egymást támogatjuk, rendezvényeiken  részt veszünk, segítünk. Oktatóprogramokat szervezünk fiataloknak és a kultúrára éhes idősebbeknek. Vácrátóton a Botanikus Kerttel együtt indítottuk el a Földi javak Asztalunkon rendezvényt, melyet már előtte Kerekegyházán is többször megszerveztünk.

Kapcsolataink nem csak a Kiskunságba, de több országba ágaznak. Együttműködünk a szabadkai TERRAS  Biokultúra Egyesülettel, képviseljük  Magyarországot és együtt dolgozunk a Slow Food Biodiverzitásért  Világalapítvánnyal és a Terra Madre  Vilálapítvánnyal.

Mangalicatartó tagjaink kétévente meghívást kapnak a  világ legnagyobb gasztronómiai kiállítására a Salone del Gusto-ra Torinóba.  Természetesen  a Toscana régióval, mint testvérkapcsolattal és támogatónkkal nagyon jó kapcsolatokat ápolunk. Torinóban több, mint száz ország  gasztronómiáját és kulturáját  ismerhetjük meg, bővíthetjük kapcsolatainkat.

Kerekegyházán  a  Móra Ferenc Általános Iskolában 2010-ben a Slow Food  -dal együttműködve elindítottuk az íznevelést, ami  Magyarországon  mintaértékű. Szerencsére már követőkre találunk.

2010-ben december 10-én  napközben  Terra Madre napot  tartottunk az iskola aulájában,  mint a világon mindenütt ugyanebben az időben ,majd este Betlehemeztünk a Rendek Tanyán.  Ez már hagyománnyá lesz , mert minden ezen a napon tartjuk mindkettőt. Nagyon fontos, hogy  a világmozgalmakhoz is csatlakozzunk ezzel is erősítve az egészséges ételek és a kultúra fontosságát.

Már 2011-re is kész tervekkel állunk elő. Folytatjuk a sokrétű kultúra ápolását és továbbadását. Ökotúra útvonalunkon a vendégek megismerkedhetnek munkánkkal.

Biodiverzitás.lap.hu | Ökológia.lap.hu | Mangalica.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-07-04
Fesztivál beköszöntő | részletek
Kedves Látogató! Engedje meg, hogy egy hétvégére finom bűvöletbe vonjuk. A bűvöléshez elbűvölő környezet járul, ott, ahol a végtelen síkság, az érintetlen táj közepén elszórva áll egy-egy tanya,...
2011-07-04
Gasztronómiai program | részletek
Paraszti ételek, szezonális ételek, aratási ételek, ünnepi kunsági ételek Főzőmestreink mindannyian vállalkozásukban bizonyítanak, de kiváló ételkészítők is, akik éppen talán azért maradtak...
2011-07-04
Zenei szerkesztő | részletek
»» minden bejegyzés




Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió