KISKUNSÁGI
HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVES ÉS TURISZTIKAI EGYESÜLET
Egy olyan területen, mint a Kiskunság, amely szinte teljesen sík, a szél szabadon száguldozhat, legfeljebb csak a homokot tudja hordani, kupacba halmozni. Az itt élő embereknek természetszerűleg intenzív kapcsolata volt a természet erőivel, közülük is talán a szelet kísérte az egyik legnagyobb tisztelet, hozzá kötődik a legtöbb hiedelem.
Régi hagyomány, hogy a széllel lelkek utaznak. Tilos volt szidni a szelet, nem volt szabad rosszat mondani rá, bármerről is fújt, mert úgy tartották, hogy akkor az ember öregkorában szélütésben fog meghalni.
A forgószélben pedig egyenesen elátkozott lelkeket láttak. Szidni természetesen a forgószelet sem volt ildomos, sőt, inkább köszöntek neki: Uram, bocsásd meg bűneit, légy irgalmas hozzá!
Egyes helyeken a forgószeleknek különböző fajtáit is megkülönböztették: amelyik egy irányba ment, az esőt hozott, amelyik meg össze-vissza, az szárazságot. Megállítására baltát dobtak bele.
A bűbájosok tudtak a forgószéllel utazni és irányítani a széljárást, míg a garabonciások sérülés nélkül el tudták kapni a forgószélbe dobott bicskát.
A termés várható megjóslását is kötötték a széljáráshoz, hogy bizonyos jeles napokon honnan és milyen szél fújt, vagy éppen szélcsend volt-e. Például, ha március sok szél fújt, akkor jó termést vártak.
Ezek a hiedelmek nyilvánvalóan összekapcsolódtak sok évszázados megfigyelésekkel, így számos esetben jó százalékban jósolhatták előre a végeredményt. De az állatok viselkedését is összetudták kötni az időjárás - és ezen belül a széljárás - várható változásaival.
