KISKUNSÁGI
HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVES ÉS TURISZTIKAI EGYESÜLET

Kiskunság

A Duna-Tisza közében található, átlósan elhelyezkedő nagytáj, mely a közvetlen környezetéhez képest jó 30-50 méterrel magasabban fekszik és a Budapest déli előtere és Szeged közötti részt tölti ki. Ezt a földrészt az ős-Duna alakította ki, úgy, hogy egy igen kiterjedt hordalékkúpot hozott létre. Az itteni táj nagyrészt homokos, illetve szikes, de kisebb részben réti talaj is alkotja.

Nevében a kun szó a tatárjárás után betelepített kunokra, illetve a török hódolatságot követően létrejött Jászkun kerületről kapta. Ebben az időszakban az állattartás, majd az intenzív növénytermesztés és kertkultúra mellett a tanyás gazdálkodás fejlődött ki, de gyorsan erősödtek meg a mezővárosi jellegű községek is.

Az Alföld nagytájába illeszkedik, folyami hordalékkúpon kialakult táját folyók teregették szét és a szél formálta. Homokbuckák, szél vájta barázdák váltják egymást ott, ahol mezőgazdasági művelés nem alakult ki.