KISKUNSÁGI
HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVES ÉS TURISZTIKAI EGYESÜLET

Krakkó a csodás város, kiváló emberekkel

Megjelent egy hivatalos sajtóközlemény ugyan, mégis arról a kellemes hatásról is írnom kell, ami ott ért. Jártam ott gimnazistaként, a Slow Food képviseletében, idén januárban szakmai úton. Mindegyikben az volt a közös, hogy nagyon barátságosan fogadtak.

Az idén a szakmai út megszervezése Krakkó város, valamint az ottani Slow Food együttműködésének köszönhető. Jó volt látni a gördülékeny munkát a konferencia megszervezésében, a kulturális látványosságok bemutatásában és a gasztronómiai hagyományok, lengyel ízek megismertetésében. Mindegyik feladatra a legmegfelelőbb szakembert alkalmazták. Nagyon jó a lengyelekkel a Közép-európai projektben is együtt dolgozni. Látszódott és érződött az a lengyel-magyar barátság, amelyről legendák szólnak.

Azt mondják az élményt meg kell élni, s nem a fotózással foglalkozni. Én mégis készítettem kedves, emlékezetes helyzetekről képeket. Természetesen a honlapon is láthatják a kedves érdeklődők. Kívánom, hogy legyen hasonló élményben része mindazoknak, akik ezt a cikket olvassák.